Placebo, vagy a lágylézer tényleg hat?

A materialista hozzáállás gyakori érve, hogy „hiszem, ha látom”. A lágylézer terápia által beindított folyamatokat nehéz szemmel láthatóvá tenni, hiszen nem fél óra alatt mulasztja el a fájdalmat, mint egy gyógyszer, a sebek pedig meggyógyulnak idővel maguktól is.

Honnan tudhatjuk akkor, hogy a hatást mindek tulajdonítsuk? A lágylézer kezelésnek, vagy a test regenerálódásának?

Valójában mindkettőnek.

A lágylézer terápia ugyanis éppen a test öngyógyító folyamatait gyorsítja fel. Hatása sok szintetikus gyógykészítménnyel ellentétben nem a tünetek elnyomásában keresendő, hanem abban, hogy arra sarkallja szervezetünket, tegye azt, amire magától is képes. Csak éppen gyorsabban, hatékonyabban.

Ez az oka annak is, hogy a lágylézer terápiának nincsenek mellékhatásai. Nem idegen anyagokat juttat a szervezetbe, melyek majd elvégzik a feladatot saját testünk helyett, hanem edzik, inspirálják a gyógyulásért felelős szerveket, folyamatokat.

Ellenérvként sokszor merül fel az alternatív gyógymódokkal, és mint ilyen a lézerterápiával kapcsolatban is, hogy eredményei inkább a placebo hatásnak, mint valódi gyógyításnak tudhatók be. Köztudott, hogy ha a páciens hisz abban, a gyógymód eredményre fog vezetni, nagyobb eséllyel válnak valóra reményei.

Dr. Ketskés Norbert szerint a természetes gyógymódokkal szembeni ellenállás Magyarországon a szakmai alapokat nélkülöző kuruzslók miatt alakult ki, ugyanakkor, gyógyítás már akkor is létezett, amikor nem volt ennyi szintetikus gyógyszer, és az akkori gyógyszerek alapanyagai mind gyógynövények voltak. A placebo hatás ráadásul csak ideiglenes, eredményei idővel megszűnnek.

KÉRDÉSE VAN?

Szívesen válaszolunk

E-mail: gyogylezer@luxgroup.hu

Akár telefonon is

H-P: 8.00-16.00

Tel: +36 (70) 616-9077

Kövessen minket:

a acebookon és a on